☏ +3614900201 ✉ [email protected]
Mit kell tudni az elhalt fogról? – Okai, tünetek, kezelése
Az elhalt fogak a felnőtt lakosság nagy százalékának megnehezítik a hétköznapjait, és ráadásul, ha metszőfogakról van szó, akkor még esztétikailag is rontják a hatást. A fogak elhalása mögött több különböző ok is meghúzódhat. Viszont a legtöbb esetben odafigyeléssel és a megfelelő szájhigiéniás szokásokkal megelőzhető a probléma. Annak érdekében, hogy Önnek se kelljen ilyen problémákkal szembenéznie, összeszedtük, hogy mik az elhalt fog okai, tünetei és mit lehet tehet, ha a probléma már jelen van.
Fogelhalás
Fogelhalásról akkor beszélünk, ha a fog belsejében, a fogbélben található szövetek és erek megsérülnek, és nem tudják ellátni funkciójukat, aminek következtében a fog teljesen elhal. Fogelhalásnál a fog külső, kemény zománcrétege alatt található a fogbél, azaz a pulpa sérül. A fogbélben lévő erek és idegek közvetítenek az agy felé, emellett pedig védekező funkciót is betöltenek. Így a pulpa sérülése komoly következményekkel jár, többek között foggyulladással, legrosszabb esetben pedig fogelhaláshoz is vezethet.
Elhalt fog okai
Az elhalt fog kialakulásának okai között két nagyobb kategóriát különböztetünk meg. A felülről, illetve kívülről érkező okok és az alulról induló és kialakuló okokat. A felülről érkező okoknál, legtöbb esetben elsőnek a fog külső, kemény dentin rétege sérül, ahol aztán a baktériumok könnyebben bejutnak a belső szövetekhez és kialakul a fogszuvasodás. Ha a fogszuvasodás kezeletlen, akkor átterjed az egész fogra, ami a teljes fog elhalásához vezet.
A külső okok közé tartozik még a trauma is. Előfordulhat, hogy a fogból egy akkora darab törik le, ami már érinti a fog belső szöveteit, esetleg az idegeket is. Ilyenkor a fog egyből elhal, és sok esetben kihullik, de az is lehetséges, hogy a törés csak egy idegszál szakadásához vezet. Az utóbbi esetben a fog nem hull ki egyből, hanem a sérült rész további terhelése vezet az idegszál teljes szakadásához, így a fog elhalásához is.
Alulról induló fogelhalásnál a fog gyökerét éri támadás és onnan indul meg a fog teljes elhalása. Ez akkor következik be, ha sokáig áll fenn fogínygyulladás vagy más fogágybetegség. Olyankor a fog és az íny között hézag keletkezik, ahol a baktériumok könnyen bejutnak és megtelepednek, anélkül, hogy ennek külső jele lenne.
Elhalt fog tünetei
Az elhalt fognak lehetnek súlyos, feltűnő tünetei, de a folyamat végbemehet teljesen tünetmentesen is. Legtöbb esetben a fogelhalást hosszú ideig fennálló, borzasztó fájdalom kíséri. Mivel a fogelhalás főleg kezeletlen fogszuvasodás következtében jön létre, ezért a fekete lyuk, illetve folyamatos fájdalom jelenlétekor tarthat tőle, hogy bekövetkezik Önnél is a fogelhalás. Ezen felül pedig a folyamatos fogínyvérzés és fájdalom is intő jelek. Ha trauma következi be, akkor az éles, akár egész fejre kiterjedő fájdalom és esetleg vérzés lehet a fogelhalás tünete.
Ha a fogelhalás alulról jön létre, akkor előfordulhat, hogy a páciens teljesen tünetmentes a végsőkig. Ilyenkor csak onnan derül ki, hogy fogelhalás történt, hogy a fog könnyebben törik és sérül, illetve a színe is elváltozik. Más esetekben, a fájdalom először csak enyhén jelentkezik, és gyakran otthoni diagnosztizálással összekeverik fogínygyulladással vagy sima foggyulladással. Az elhalás akár évekig is elhúzódhat és csak egy alapos szakorvosi vizsgálat tudja feltárni a probléma valódi okát. Kezdetben, amikor a fog még csak gyulladt, akkor a meleg ételek és italok fogyasztásakor jelentkező érzékenység intő jel lehet.
Elhalt fog kezelése
Az elhalt fog kezelése a folyamat előrehaladtától függően változó. A pontos diagnózis felállításához minden esetben forduljon szakorvoshoz! Ha a fájdalmat korán észleli, akkor a helyes kezeléssel a fog még megmenthető a teljes elhalástól. A szakorvos első lépésként egy alapos vizsgálatot végez, aminek gyakran része a röntgenezés is. Ha a fogelhalás kezdetleges és a fogszuvasodás még nem ért idegeket, akkor a lyuk tisztításával és betömésével, illetve pulpa sapka felhelyezésével megmenthető a fog. Ha szuvasodás előrehaladott és a foggyökér is sérült, viszont még vannak ép szövetei, akkor a gyökérkezelés jelenthet megoldást. Ez a kezelés akár több alkalmat is igénybe vehet. Súlyos esetben azonban már ezzel sem menthető meg az elhalt fog, ilyenkor azt eltávolítják vagy koronával erősítik meg.
A probléma megelőzése
A fogelhalások legtöbbször megelőzhetőek lennének a megfelelő szájhigiéniai eljárások, úgy mint a helyes fogmosás, illetve a rendszeres fogászati szűrésen való részvétellel. Az alapos fogmosás meggátolja a baktériumok túlszaporodását, a fogorvos pedig képes, már korán észrevenni, ha a külső rétegen lyuk vagy sérülés keletkezett, ezzel megelőzve a későbbi komplikációkat.
Szájüregi fájdalmai vannak?
Tudjon meg többet a fogfájásról ebből a cikkünkből vagy tegye fel kérdéseit kötelezettségek nélkül a lenti gombra kattintva.